AZ ENERGIAVÁMPÍROKRÓL, ÉS ARRÓL, HOGYAN TUDOD MEGVÉDENI MAGAD TŐLÜK

Mutatok neked 5 veszélyes energiavámpír típust, akikkel te is rendszeresen találkozhatsz.

1. Manipulatív

Az egyik legveszélyesebb fajta, aki ha nem vagy résen, kijátszva a jóhiszeműséged, átveszi az életed felett az irányítást: megmondja mit csinálhatsz, kivel találkozhatsz, hová mehetsz, érzelmi zsarolással rávesz minden olyan dologra, amit Te normális esetben biztosan nem tennél meg. Egyik kedvenc eszköze a bűntudatkeltés, ezt főként akkor veti be ha látja, hogy bizonytalan vagy és nehezen tud meggyőzni arról, hogy tegyél a kedvére.

„Tudod, hogy én csak jót akarok..”

„Azt hittem számít a véleményem..”

2. Kritikus

Az örök beszólogató, akinek mindenről határozott véleménye van –  természetesen a számára egyetlen és elfogadható. A kritikus vámpírok azzal táplálják az egójukat, hogy folyton becsmérelnek, megkérdőjelezik a tudásod, a szakértelmed, tulajdonképpen az egész lényed. Sajnos gyakori jelenség házastársak között, hogy az egyik fél az örök elégedetlenségével, a másik szüntelen kritizálásával mérgezi a kapcsolatukat.

3. Énközpontú

Más néven dumagép, akinek a társaságában még levegőt is nehéz venni. A reflektorfényben érzi jól magát és nem hagyja, hogy más is érvényesüljön mellette. Rendkívül harsány és nem tűri, ha valaki át akarja venni tőle a szót. Szünet nélkül mondja és mondja a saját monológját, nincs tekintettel senkire – fő tápláléka a tőled szerzett figyelem és elismerés.

4. Áldozat

Az örök panaszkodó, akinek soha semmi nem jó. Mindennek a negatív oldalát látja, imád dagonyázni a problémákban, rendkívül fárasztó a társasága. Hiába is próbálnál segíteni neki, számára nem léteznek megoldások, mindig van egy „igen de”, amivel kibújik a saját felelőssége alól. Negatív gondolkodása ragadós, könnyen lehúzhat téged is, ezért messzire kerüld el!

5. Vitázó

Ő az, aki folyton beleköt mindenkibe, imád veszekedni. Számára egy igazság létezik és az az övé. Indulatos, haragtartó típus, aki vérig sértődik, ha nem ismered el az ő igazát. Egy kiadós vitát követően soha nem kér elnézést, ellenben tőled elvárja, hogy térden csúszva esedezz a bocsánatáért. A legidegesítőbb egy vele folytatott vitában, hogy mindig az övé az utolsó szó, esélyed sincs kiállni saját magadért vele szembe.

5 tipp, hogyan védekezz az energiavámpírok ellen:

1. Ismerd fel!

Nem mindenki energiavámpír, aki panaszkodik vagy egy nehéz élethelyzetben borúsan látja a jövőjét, ez még önmagában nem ok arra, hogy megszakítsd vele a kapcsolatot. Ám ha valaki rendszeresen azért keresi a társaságod, hogy téged terheljen a problémáival és közben hallani sem akar megoldási javaslatokról, akkor azt intő jelnek veheted!

2. Kerüld el!

Ha nem a közvetlen környezetedben él az illető, akkor könnyebb dolgod lesz a találkozások ritkításában. De bűntudat nélkül mondhatsz nemet valaki társaságára akkor is, ha az említett személy  éppen egy ismerős vagy családtag!

3. Ne tápláld!

Az energiavámpír a Te figyelmedre, sajnálkozásodra az energiáidra utazik. A viselkedésével mindent elárul, ezért, ha elég figyelmes vagy, még időben ki tudsz lépni a játszmájából – vagy bele sem mész. A legfontosabb teendők arra az esetre, ha szóba elegyedtek egymással: ne empatizálj vele, ne vedd át a negatív gondolkodását, ne adj neki tanácsot és ne sajnáld!

4. Töltsd fel magad!

Az egészséged a legfontosabb minden esetben! Akkor tudod felvenni a harcot a betegségekkel, nehézségekkel, mérgező emberekkel szemben, ha testileg-lelkileg rendben vagy! Ügyelj a kiegyensúlyozott táplálkozásra, iktass be a napodba többször pihenő perceket, mozogj rendszeresen és aludj eleget! Az Energiamenedzsment kézikönyvében 30 pontba szedtem azokat a dolgokat amik segítségével emelheted az energiaszintedet.

5. Fejleszd az önismereted!

Az energiavámpírok többségében alacsony önbecsülésű, szorongó emberek, akik gyakran olyan – szintén önértékelési problémákkal küzdő – személyek energiáin élősködnek, akik nehezen mondanak nemet másoknak, nem húzzák meg a személyes határaikat, túlzottan empatikusak és gyakran előrébb sorolják mások igényeit a sajátjuknál. Az önismeretfejlesztés segítségével megismerheted azokat a fejlesztendő területeidet, amelyek gátolnak a kiteljesedésben és feltárhatod az erőforrásaid, amelyek segítségével hatékonyabban menedzselheted az életed!

Tudd meg ki vagy, merre tartasz, ez a sikeres életvezetés alapja!

Ha még eddig nem tetted, like-old a facebook oldalamat, ahol további érdekes, értékes tartalmakra lelsz!

További blogbejegyzéseim:

5 tévhit a coachingról

5 tévhit a coachingról

Napjainkban rengeteg tévhit és dezinformáció kel életre a coachinggal kapcsolatban, amelyeket nagy eséllyel olyan személyek kreálnak, akik még soha nem próbálták ki ezt a hatékony önismeretfejlesztő módszert. Íme a...

bővebben
Azok a fránya hétfők!

Azok a fránya hétfők!

Akkor olvasd el az alábbi 4 tippemet azért, hogy energikusabban és zökkenőmentesebben induljon a hét első napja. :)Ha azon szerencsések közé tartozol, akik hétvégén félretehetik a munkát és csakis a lazításra koncentrálhatnak,...

bővebben
Számolj le a panaszkodással

Számolj le a panaszkodással

Hosszútávon a panaszkodás rengeteg energiánkat felőrli és nem, hogy nem oldja meg a problémáinkat, még tovább fokozza azokat. Minél többször mantrázzuk ugyanazokat a negatív töltetű monológokat, annál mélyebbre süllyedünk az...

bővebben
Email cím:

fejlesztocoach@gmail.com

Telefon:

06 (30) 223-4651

Facebook:

https://www.facebook.com/gabriellacoach

Facebook:

https://www.facebook.com/menyasszonycoaching