LEGYEN MEGHITT ÉS BÉKÉS A KARÁCSONYOD!

Bár talán korainak tűnhet máris a karácsonyról beszélni, ám azért, hogy a szeretet ünnepére minden a helyére kerülhessen, érdemes időben elkezdeni a felkészülést – egy késői hajrá bizony rengeteg feszültséget szülhet és még a szenteste hangulatára is rá tudja nyomni a bélyegét.

Az év vége – benne a karácsonnyal – a legtöbbünk számára egy csipetnyi nyugalmat jelent, és azt, hogy végre tölthetünk egy kis időt szeretteinkkel. Tedd minőségivé ezt az időt és éld meg Te is kellemes hangulatban, önfeledten, boldogan az ünnepet! Ebben szeretnék segíteni neked néhány ötlettel és jó tanáccsal. Fogadd szeretettel őket!

  1. Ha még nem tetted, akkor írd össze, hogy kik azok, akiket szeretnél megajándékozni, és azt is, hogy mivel! Az is szerepeljen a listán, hogy milyen összeget szánsz egy-egy ajándékra.
  2. Sokan vannak, akik lelki vagy anyagi okokból nem tudják önfeledten élvezni az ünnepi időszakot. Ha teheted, adományozz akár ajándékokat, akár lehetőséged szerinti pénzösszeget egy-egy alapítványnak, jótékonysági szervezetnek!
  3. Összegezd (lehetőleg leírva), hogy mire lesz szükséged karácsonykor (az ajándékokon túl), gondolván a fára, a díszekre, a menüsorhoz szükséges alapanyagokra, és ne az utolsó bolti napon szerezd be az ünnep kellékeit.
  4. Mindenhez kell egy jó terv, így azt is érdemes átgondolni, hogy mikor hívsz vendégeket, és az mivel jár (átrendezni a szobát, gyermekfelügyeletet szervezni a készülődés, főzés idejére, ha éjszakára is maradnak a vendégek, érdemes felmérni az ágyneműket, stb.).
  5. Törekedj a békés konfliktusrendezésre.
  6. A sok finomság közepette ne felejtsd el a testmozgást és a levegőzést!
  7. Pihenj! Az ünnep alatt ne kerüljön elő a laptop, és a céges telefon még véletlenül se szólaljon meg! A könyvelés is várhat.
  8. Éld meg a pillanatot, és most ne a múlton rágódj vagy a jövő miatt szorongj! Ünnepelj!

Szeretettel,

Gabriella Coach

Ha követed a facebook oldalamat, érdekes, értékes tartalmakra lelsz!

További blogbejegyzéseim:

Energiavámpírok

Energiavámpírok

Az egyik legveszélyesebb fajta, aki ha nem vagy résen, kijátszva a jóhiszeműséged, átveszi az életed felett az irányítást: megmondja mit csinálhatsz, kivel találkozhatsz, hová mehetsz, érzelmi zsarolással rávesz minden olyan...

bővebben
Számolj le a panaszkodással

Számolj le a panaszkodással

Hosszútávon a panaszkodás rengeteg energiánkat felőrli és nem, hogy nem oldja meg a problémáinkat, még tovább fokozza azokat. Minél többször mantrázzuk ugyanazokat a negatív töltetű monológokat, annál mélyebbre süllyedünk az...

bővebben
A változás

A változás

Bár azt hihetnénk, hogy az élet egy lineáris vonalon mozog, s a változás csupán egy hibakód, valójában az életünk a születésünktől egészen halálunk napjáig a lentek és a fentek dinamikus váltakozásában hullámzik: valami elmúlik,...

bővebben
Email cím:

fejlesztocoach@gmail.com

Telefon:

06 (30) 223-4651

Facebook:

https://www.facebook.com/gabriellacoach

Facebook:

https://www.facebook.com/menyasszonycoaching

error: Content is protected !!